Látnivalók

Szegedi érdekességek:

Városháza, Szeged

  • Az eklektikus palotákkal körülvett téren található a neobarokk stílusban épült Városháza. Az épület
    alapkövét 1799-ben helyezték el és Vedres István tervei szerint Schwörtz János építette fel. Az árvíz alatt
    megrongálódott épület alapjaira Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján új, egyemeletes Városházát
    emeltek 1883-ban. Az épületet a mellette álló Bérházzal a „ Sóhajok hídja" köti össze, mely az 1883-as
    királynapokra készült, amelyek során Ferenc József meglátogatta a 1879-es nagy árvíz után újjáépült
    várost. A király és kíséretének szállása megoszlott a két épület között és a kapcsolat megteremtése
    érdekében építették a zárt hidat. A lépcsőházat színes üvegablakok díszítik, az egyiken olvasható a
    Ferenc Józsefnek tulajdonított híres mondás: "Szeged szebb lesz, mint volt!" A közgyűlési terem falait
    olajfestmények díszítik, a mennyezeten freskó látható, mely Vajda Zsigmond munkája. Itt tartotta rendszeresen havi felolvasó ülését a Dugonics Társaság. A Városháza hangulatos udvarán tartják nyárestéken a Muzsikáló udvar kamarahangversenyeit, valamint a Városházi esték prózai és zenés előadásait.

Szent István téri Víztorony, Szeged

  • Szeged meghatározó, városképi jelentőségű, szecessziós stílusú ipartörténeti műemléke. Az ország első
    - még ma is üzemelő - vasbeton szerkezetű víztornya.





Régi és új zsinagóga, Szeged

  • A mór-arab-mediterrán elemekkel vegyített szecessziós stílusú Új zsinagóga Magyarország második, a világ
    negyedik legnagyobb zsinagógája. A festett üvegablakok, a művészien faragott padok, az egymással
    harmonizáló elefántcsontfehér, kék és arany díszítések mind Löw Immánuel elképzelései alapján készültek.
    A márványoltár záróköve jeruzsálemi márványból készült, a frigyszekrény ajtaja Nílus menti akácfából,
    melynek kilenc rekeszében 18 tóratekercset őriznek. A festett üvegablakok és a belső ornamentika
    Róth Miksa műhelyében készültek. A Hajnóczy utcában találjuk a klasszicizmus építészetének egyik
    legszebb szegedi emlékét, a régi zsinagógát. A Régi zsinagógában színházi előadásokat tekinthetünk meg.

Árvízi emlékmű, Szeged

  • Szeged árvíz elleni győzelmét jelképezi a Tisza-parti árvízi emlékmű.






Fekete Ház Múzeum, Szeged

  • Mintha egy angol kosztümös film díszletébe tévedtünk volna, olyan valószerűtlen a Fekete Ház történelmi,
    műemléki épülete.





Kass Szálló/Régi Hungária, Szeged

  • Századfordulós nagypolgári bálok, nyüzsgő kávéház és előkelő szálloda emlékét árasztja a Kass Szálló
    jelenleg felújítás alatt álló, patinás épülete.





Kass Galéria, Szeged

  • A Kass Galéria alapvetően Kass János grafikus- és szobrászművész munkásságát mutatja be, de időszaki
    kiállítások helyszíne is.





A "Lófara", Szeged

  • Kedvelt belvárosi tájékozódási pont a Tisza Lajos körút Lófara néven emlegetett szeglete, ami jelenleg
    ugyan autókkal zsúfolt, de átalakítása folyamatban van.





Sziksóstói fürdő és kemping, Szeged

  • A Sziksósfürdő természetes szépsége, fürdőtava, medencéi, sportpályái, megérik a 12 km-es utazást
    Szegedről.





Szerb templom, Szeged

  • A Dóm tér északi oldalán áll a görögkeleti szerb templom. Ezt a gyönyörű barokk épületet Szent Miklós
    tiszteletére emelték 1778-ban. Figyelmet érdemelnek az erősen tagolt főpárkány, az ívelt timpanon és a
    fali vázák. Szegeden a szerb nemzetiség a török időkben jelent meg először. A 18. és 19. században
    jelentős szerepet játszottak a vidék kereskedelmi életében. Többségük a Palánkban, a város egyik
    legősibb településrészében, kisebb csoportjuk pedig Felsővároson lakott. A misztikus hangulatú templom-
    belsőbe belépve azonnal szembetűnik az arannyal dúsan díszített ikonosztáz, mely az ország egyik
    legszebb ilyen alkotása, Popovics János műve.

Vízibástya, Szeged

  • Az egykori szegedi vár maradványa a vízibástya, más néven rondella. A Tisza-parti séta egyik
    kihagyhatatlan pihenője.





Varga Mátyás színháztörténeti kiállítása, Szeged

  • A Szegedi Szabadtéri Játékok kedvelőinek sok-sok érdekességgel szolgál Varga Mátyás díszlettervező
    színháztörténeti kiállítása.





Szegedi Fegyház és Börtön, Szeged

  • Az országszerte ismert, ún. Csillagbörtönben hosszú történelme során számos híres és hírhedt szemé-
    lyiség raboskodott.





Szeged-Csanádi Egyházmegye Kincstára és Múzeuma, Szeged

  • Olyan sajátos tárgyakat láthat itt az érdeklődő, melyeket eredeti környezetükből, a templom áhítatos
    levegőjéből emeltek ki, és melyek évszázadokon át a vallásos ember hitéletének eszköztárához tartoztak.





Püspöki palota, Szeged

  • A Püspöki palota a Dóm téri épületsor részeként egyike Szeged belvárosi látnivalóinak.






Szegedi Repülőtér

  • A Szegedi Repülőtér bár jelenleg még nem tartozik Magyarország fontos légikikötői közé, a fejlesztések
    miatt egyre növekszik a forgalom.